Keresés ebben a blogban

2012. június 22., péntek

13. nap

Hello!
Tegnap este megérkeztek a gyerekek, kb 200an. Az összlétszám így a lánytáborban 270 fő körül van. És kb ugyanennyien vannak a fiútáborban is. 7 hét 1 gyereknek 12000 dollárba kerül..
Most, hogy végre megjöttek a gyerekek, körvonalazódik a munkaidőm is. Ma reggel 6:45-re mentünk, segítettünk a pincéreknek megteríteni, negyed 8körül pedig reggeliztünk mi konyhások. 8kor jöttek be a többiek reggelizni, fél 10kor pedig végeztünk. 1óra alatt elmosogattunk több száz edényt,evőeszközt,tányért. Így most van 2 szabad órám, mert majd csak délre kell menni megint, 1től ebédelnek.
 Hétfő este Geoff (a táborigazgató) és Moe (az ügyintéző vagy mi) elvittek minket ingyen bowlingozni, ami végülis teke volt :D Kaptunk salátát meg chipset is szószokkal :P 3 órán keresztül eltekézgettünk volt. Jó volt a hangulat :) És megtanultam tekézni :D
 Kedden a counseloroknak szabadnapjuk volt és elhívtak minket kenuzni. Megkérdeztük Kevint és Alant (a 2 konyhafőnököt a lánykonyhán),hogy elmehetünk-e, és mivel már hétfőn sem tudtunk mit csinálni ( July, az egyik konyhás nő aki osztogatta a feladatokat nekünk, azt mondta nekem hétfőn,hogy seperjem le az ebédlő előtti 2 lépcsőfokot, de szépen lassan,mondjuk 10 percig :D) elengedtek minket. Reggeli után egyből mentünk is. 10kor indultunk és 5 óra körül kötöttünk ki. Ahhoz képest,hogy azt mondták,hogy milyen életveszélyes a folyó, 1-2 pontot leszámítva végis lehetett volna sétálni a folyóban (hosszában!). A kenukat a mentőmellények csattjaival összekötöttük egy csomóba és szépen folydogáltunk lefelé. Sikerült aznap szépen barnulni, de leégni is a combomon :/ :D
 Ami az időjárást illetni, 2 napja már nem vacogunk éjszakánként, sőt, nehéz elaludni a melegben. Napközben itt is 35 fok körül van, de szerencsére a medencében szabadidőnkben le tudjuk hűteni magunkat, sőt, ki is van nekünk alakítva egy külön sáv a medencében, ahova bármikor mehetünk mikor nyitva van a medence :P Így könnyű elviselni a kánikulát :D
Tegnap megkaptuk a staffos pólókat Moe-tól, meg egy jó kis lecseszést másodjára, hogy a fiúk nem jöhetnek le a kitchen staff házaiba, meg igazából sehova, csak idáig a társalgóig,illetve mi sem mehetünk az házukba.. Konkrétan az egész staff le lett cseszve.
 No egyenlőre ennyi, menni kell megint dolgozni :) Pusziiiiiiiiiiiiiii

 -"Jó a cipőd, hol vetted?:)" -"Ott ahol te :D"

 Erősen koncentrálok :D





2012. június 18., hétfő

Szabadnap és mini koncert :)

Hali!
Tegnap szabadnapunk volt, csak a konyhásoknak :P Reggel 8-ra átvittek reggelizni a fiútáborba, utána mi ott maradtunk egész nap, mivel sokmindent nem lehet csinálni nálunk. Reggeli után beszélgettünk meg zongoráztunk, kiültünk a napra napozni és elmentünk fürdeni a medencébe. Ebéd után bementünk Fryeburgbe. Nem nagy város de hangulatos. Nekem tetszett :) Vacsira visszaértünk, vacsora után pedig beültünk a társalgóba, mert az egyik srác, Daniel mondta,hogy van gitárja és lehozza oda,hogy gitározzunk. Voltak bent 7-8-an, úgyhogy kicsit izgultam is mert sosem játszottam ennyi ember előtt :D Pont bejött Jeoff is. Először le lettünk kicsit tolva, de utána ahogy ment ki megkérdeztem,hogy ismeri-e a Summer of '69-t, amire persze felcsillant a szeme :D Elkezdtem kicsit elgitározni meg énekelni, utána valahogy kikötöttünk Bruce Springsteennél, mert ő is nagy rajongója, és kiderült,hogy ő is tud gitározni. El is játszott ő is 1-2 számot, utána mondta, hogy szeretné ha este a tábortűznél én is énekelnék. Nem nagyon mertem nemet mondani, így csak mosolyogtam :D 8kor kezdődött a tábortüzezés, ahol egy kis domb oldalán ültünk, és volt pár csoport aki előadott valami, volt egy öregebb férfia aki egy fiatal sráccal énekelt meg gitározott, volt aki viccet mesélt :D Láttam,hogy Daniel lement Moe-hoz és beszéltek valamit. Előtte Daniel is mondta,hogy menjek le én is énekelni mert tetszett neki is nagyon amit a társalgóban gitároztam. Mikor visszajött mondta, hogy felíratta a nevemet a papírra. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Ahogy vége lett az akkori műsornak, az egyik férfi aki felkonferálta a fellépőket, mondta,hogy nagyon örül,hogy egy magyarországi lány is fel fog most lépni és Ági énekelni fog nekünk egy dalt, mert ilyenre még nem volt példa. (gondolom,hogy a magyarok közül valaki fellépett volna). Mondtam Danielnek,hogy jöjjön le velem, bár ő nem tudta a szöveget, de olvasta a telefonjáról. Arra sem volt időm,hogy ideges legyek :D De abszolút nem izgultam már, pedig biztos voltunk vagy 50-en ha nem többen. És a Summer of '69-t játszottam :) A szám közepénél ahol volt egy kis gitárszóló, hagytam egy kis hatásszünetet ahol elkezdtek tapsolni (érezhetően tetszett az addigi munkám :D) utána folytattam tovább és hallottam,hogy nevettek mert ugye aszt hitték,hogy már vége, de már én is csak nevetve énekeltem tovább :D A végén tiszta atpsvihar volt :') Geoff a táborozás végén külön megköszönte nekem a fellépést, és mondta, hogy nagy kurázsi kellett ahhoz,hogy kiálljak ennyi ember elé. Nem mondom,hogy nem esett jól :)
Deniel ideadta a gitárt, azt mondta a tábor végéig maradhat nálam, de pár nap múlva visszaadom szerintem. Bár mondta,hogy van gitárja egy másik srácnak is akivel egy szobában van.
Elég sok elismerést kaptam, amin nagyon meglepődtem. Vadidegen emberek jöttek oda hozzám, akikkel még nem beszéltem. :) Este ahogy visszaértünk a házunkba, a lányoknak is megint el kellett gitároznom, meg még persze mást is, illetve a szomszéd szobából is jöttek át páran :)
Reggel a reggelinél is volt 2 srác aki megdícsért, meg aki felkonferálta az embereket, ő is megköszönte,hogy elvállaltam, és hogy milyen jó voltam :)
Lehet felteszek egy videót,mert ketten is felvették, csak még én sem hallgattam meg :D
Csütörtökön jönnek a gyerekek, holnaptól pedig a fiúk jönnek ide enni csütörtökig,hogy mi is betanuljuk a munkát. Bár holnap a counseloroknak szabadnapjuk van így nem sokan jönnek enni, ebédre 3an jelentkeztek :D Csinálnak kenuzást a folyón, több kenut összekötnek és folydogálunk le a folyón. Hívtak minket is, elkéreszkedtünk ma, el vagyunk engedve ;)
No egyenlőre ennyi :)
Sziasztok! :X

2012. június 14., csütörtök

Első hét

Sziasztok!
Nincs sok időm írni, mindjárt vacsorázunk, előtte pedig zászlólevonás lesz. Ez egy hagyomány,hogy reggeli előtt felhúzzák, este pedig le. 8-tól reggeli, 13:00-tól ebéd, 18:00-tól vacsora.
Vasárnap reggel 8ra mentünk reggelizni, ami elég kiadós volt: rántotta, fahéjmázos csiga, virsli, sültkrumpli, műzli tejjel, narancslé, sárgadinnye, grapefruit. Reggeli után kiosztották a feladatokat. Engem elküldtek Bogival elmosni pár vödröt meg mosodás kosarat, utána pedig egész nap festettük a faházakat. Sajnos MÉG nem erősségem a festés, így kb több volt rajtam mint a házakon :D
Vacsira hambit kaptunk chipssel. Feltűnt,hogy itt Amerikában minden vagy nagyon hideg vagy nagyon meleg vagy nagyon fűszeres,vagy nagyon csípős, vagy abszolút nincs fűszer...nem ismerik az arany középutat. Minden ebédnél és vacsoránál kapunk limonádét, és a kancsó mindig tele van jégkockákkal. És jégkrémet is mindig kapunk ebéd után. Tegnap vacsi után brownie-t kaptunk. Ma reggel pedig juharszirupos palacsinta volt a reggeli :P Annyira nem voltam elájulva a juharsziruptól. De gondolom csak meg kell szokni...mint minden mást.
Ami a munkát illeti.. egyenlőre nem megeröltető csak sok. Jövőhéten jönnek a gyerekek, addig sok solgunk nem volt, csak takarítottunk. Kivéve vasárnap, amikor festettünk a fiútáborban. Hétfő óta hurcolásznak minket át a Forest Acresbe (a lánytáborba) takarítani a konyhát meg az ebédlőt, ugyanis eddig a fiútáborban aludtunk átmenetileg, a fiúk pedig főztek ránk :P
Ma költöztünk át a lánytáborba. Ezzel is ment el az egész nap,hogy takarítottuk a szállásunkat. A fiútáborban mind a 8an egy szobában aludtunk lányok (magyarok), most pedig ketté vagyunk bontva. Nagyon szép ez a tábor is, csak rossz,hogy a fiúk nincsenek itt. Hosszabb távon kiégek ha csak lányok vesznek körül huzamosabb ideig. A fiúkkal jobban lehet hülyülni :D 3 mérföldre van a fiútábor. Elméletileg kérhetünk biciklit ha át akarunk menni, meg ők is lehet tudnak szerezni kocsit.
Ja a másik dolog..az amerikaiak ÁLLANDÓAN rohannak. Azt hittem ez egy hülye magyar beidegződés,hogy állandóan rohanunk mindenhova, de itt rosszabb a helyzet. Ma speciel ebéd után 10 percet adtak,hogy összecuccoljunk és készen álljunk a költözésre. Annyira nem is lett volna baj, mivel ugye nem pakoltunk ki alapból nagyon,mert tudtuk,hogy nem sokáig leszünk ott. A baj csak az volt, hogy 5 precnyire volt a házunk az ebédlőtől -.- Amióta meg áthurcolnak ide takarítani, minden kaja után kemény 5 percet kaptunk,hogy indulásra készenálljunk. Mire elértünk a házunkhoz az ebédlőből, már hallottuk ahogy a sofőr kiabál utánunk, hogy Hurry up! (Siessetek!) Borzalom.
Holnap elvisznek minket Portlandbe social security numbert csináltatni (TB szám féleség).
De összességében nagyon tetszik minden, a tábor is gyönyörű(van medence mindkét táborban, teniszpálya,kosárpálya, edzőterem,golfpálya, és még nem fedeztük fel teljesen a tábort,főleg a lánytábort), az emberek is nagyon rendesek és segítőkészek, szépen lassan artikulálva beszélnek hozzánk, mintha most tanulnánk angolul beszélni :D És a kaja is nagyon finom és laktató és választékos és bőséges.
Eddig még abszolút nem bántam meg,hogy eljöttem. Sőt. De nem magyarázkodok,hisz úgyis tudjátok :)

 A Forest Acres ebédlő (több kép később)

 Indian Acres főépület

 I.A. ebédlő

 :)

Tegnapi ebéd :P

Meghallottam Taylor Swiftet a rádióban :D

 Repcsin Bogival (ezt a takarót lenyúltam :P)

 Egyik ebéd a Bostoni gépen

:D


2012. június 10., vasárnap

Első nap :)

Hello hello! Gyors leszek mert nincs sok időm. Minden nagyon szép itt, mellettünk folyik el a Saco- folyó, van úszómedence, tensizpálya, hatalmas a tábor,tele van fákkal. Az amerikaiak nagyon jó fejek , meg vannak itt Ausztráliából is. Minden nagyon nagy itt, a kocsik, az épületek, a fák...régóta éreztem magam ilyen kicsinek :D A kaja is nagyon finom és kiadós. :) Reggelire volt fahéjas csiga,rántotta (de nem ettem belőle mert nem volt eléggé megsütve:D), sültkrumpli, virsli szerűség, narancslé, tej, gabonapehely 6 féle, kávé,tea. Most a faházakat festettük és festjük, csak mindjárt ebédelünk. Több a festék rajtam mint a házakon :D 2napig az Indian Acresben leszünk (a fiú táborban), addig a fiúk főznek ránk :P mi pedig festegetünk meg takarítunk :) Este vacogtunk, 4 takaróval is, most meg nagyon meleg van. Tegnap 42óra ébrenlét után egyből elaludtam amúgy, de mindenki más is :D Este ha minden igaz megyünk medencézni,most takarítják meg rendezik. :P
Na egyenlőre ennyi. Puszi mindenkinek!:)

2012. június 3., vasárnap

Búcsú- round1

Nehezen tudom felfogni, hogy 1 hét múlva ilyenkor már ott leszek :) Nagyon gyorsan eltelt ez a 10 hónap. Ahhoz képest,hogy októberben milyen lassan telt az idő, most csak kapkodom a fejemet,hogy 5 nap múlva megyek és még nem nagyon állok sehogy a pakolással..:D

Csütörtökön végeztem a vizgsákkal végre. Mivel szobatársam csütörtökön leállamvizsgázott, így a lakótársunkkal 3an csaptunk egy államvizsga ünnepléssel egybekötött búcsúbulit :) Jól sikerült...4kor kerültem ágyba :D
Pénteken és tegnap búcsúbulikat tartottunk a barátokkal, ma pedig szalonnasütést a családdal-rokonkkal. Olyan rossz volt elköszönni azoktól az emberektől akikkel már nem tudok a héten találkozni :/ És a java még hátra van..
Egyre csak gyülekeznek a cuccok amiket vinni fogok az ágyon...bár bőröndöm még nincs :D Kedden tervezek venni, úgyis mennem kell Debrecenbe kiköltözni az albiból (nem véglegesen).
Le kell még fénymásolnom a papírokat amiket vinnem kell magammal...bár fogalmam sincs,hogy mik ezek a papírok :D Majd Bogival megbeszéljük holnap. De szerintem minden papírt amit el kellett küldeni a tábornak vinni fogom, az irataimból pedig csinálok fénymásolatokat.

2012.06.04. 0:15