Ma volt Debrecenben Free Hug Day ahol én is önkéntes ölelő voltam, volt egy
szép kis kartonlapom és kitűzőm :) Mivel állásbörze is volt közben a
főépületben, benéztem oda is és találkoztam Gergőékkel. Először azzal a csajjal
találkoztam aki interjúztatott. Mikor odamentem az egyik standjukhoz ahol ő
állt nem ismertem fel, de nagyon ismerősnek tűnt. Egyből elkezdte mondani,hogy
mi is ez a campleaders, de mondtam, hogy most nyáron megyek ki veletek.
Meglepődött, utána felismert, mert mondta,hogy ja igen, én interjúztattalak
(októberben a nyelvi interjún)! :) Ekkor esett le nekem is,hogy honnan volt
olyan ismerős :D
A másik standjuknál meg láttam Gergőt és egy másik lányt. Odamentem Gergőhöz
megkérdezni,hogy mikor lesz orientációs nap Debrecenben. Mondta,hogy majd csak
szeptemberben vagy októberben, mert az idei nyárra már nem lehet jelentkezni
csak 2013-ra. Mondtam,hogy én most megyek ki veletek, és az utazás előtti
orientáció dátuma érdekel :D Aztán leesett neki is :D
Utána mondta,hogy ha már free hug van akkor
megölellek én is, mert látom a kitűződet (:
Egyébként május 16-án lesz az orientáció itt Debrecenben.
No mára ennyit. Ez most csak egy kis lightos bejegyzés volt :)
Csatolok egy képet,hogy lássátok milyen nemzetköziségnek örvend a kis blogom :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése