Keresés ebben a blogban

2012. augusztus 13., hétfő

Vége :'(


Múlthét vasárnap amúgy nekünk is volt búcsúvacsoránk, nekünk mega  counseloroknak. Kaptunk homárt vacsira, be kellett öltözni valaminek ami c betűvel kezdődik (country singer voltam :D) és vacsi után levetítettél az összes képet amit Rich a tábor fotósa csinált. 20 perces volt a videó, a képek alatt zenék mentek, az utolsó zene pedig az én fellépésem volt a Summer of 69’, közbe meg mentek a képek. Tökre meglepődtem :D

Visszatérve, péntek délután miután elvittek a bankba minket, elvittek pizzázni is,mert a táborban nem volt kész kaja. Pizzázás után mindenkit elvittek a fiútáborba kisepregetni a kabinokat, ami azért volt húzós, mert 3ra fejeztük be a sepregetést, 4re pedig készen kellett lennünk, mert Pauline (az egyik konyhás nő, aki multkor elvitt Portlandbe) meghívott minket, a fiúkat meg a konyhásokat kertipartira. Csinált Margarita koktélokat, előtte sütött tortát, voltak saláták, grilleztek közben virslit meg hambi húsokat, csomó tacos, nachos, üditők…nagyon aranyosak voltak Scottyval megint J Mi is aznap este adtuk át az ajándékokat. Adtunk Julienak és Alannak közösen, Kevinnek meg Sandynek (pont én adtam át nekik :P), Donnak, Paulinnak és Scottynak. Aznap reggel még átadtuk Bertnek meg Andreának illetve Geofféknak, a főnöknek. Paulinéknak rajzoltunk egy kartonra köszönő üzit, láthatóan nagyon tetszett nekik J Délután 4re mentünk és 10után hoztak haza minket. Szerintem csak miattunk kölcsönöztek Paulinék egy van-t is, hogy el tudjanak hozni minket. Eddig nem láttam náluk azt a kocsit, meg mondták is,hogy a lányokat még el tudják hozni, de ki kell taslálniuk valamit, hogy a fiúkat is el tudják hozni. Szóval szerintem ezért kölcsönöztek egy napra egy nagy 15 személyes kocsit.

Ja még röpizni is lehetett náluk :D

Szombat reggel 3/4ed 8ra jött a lányokért Moe a fiúkkal akik elmentek. Elég hülyén lett megoldva, hogy 9 ember maradt tovább a táborban még, 5 lány, 4 fiú, és nekünk is az 5 lánynak akik nem szombat reggel mentek el, nekünk is össze kellett cuccolni mindent, úgy, hogy már nem visznek vissza a Forestbe. Mi is felszálltunk a buszra és elvittek minket is Conwaybe a buszhoz. Ezt nem értettem,hogy nekünk miért kellett elmenni oda..

Elköszöntünk mindenkitől, és mikor megérkezett a busz, elindultunk mi is vissza a táborba. Szombat óta most a fiútáborban lakunk, a híres „Castle”-ben :D Borzasztó ott aludni, minden elismerésem a fiúknak akik 2 hónapig laktak ott. Minden nyikorgás behallatszik a szobákba, az is ha valaki lejön a lépcsőn, kimegy az ajtón…


 Most itt egy tánctábor van öregeknek 2 hétig. Pénteken már megérkeztek az öreg staff tagok, hogy előkészítsék a terepet vasárnapig, amíg megérkeznek a táborozók. Mindenki 50 felett van. Tök furcsa,hogy eddig mint a beadrenalinozott túlbugó kölykök szaladgáltak az ebédlőben meg mindenhol, most meg öregek csoszognak mindenhol. Kajánál 50 ember áll kb sorba, de esküszöm a 150 gyerekkel gyorsabban haladt a sor mint most 50 öreggel -.- A hangulat is olyan lehangoló itt. 2 szélsőség..

Szombaton és vasárnap segítettünk díszíteni, pontosabban letakarni a falat rongyokkal, hogy ne látszódjanak az indiános képek meg a számozott aláírt kartonok…mindegy így nem tudom leírni, milyen díszek voltak eddig a táborban :D Lényeg, hogy szerintük a rongycafatok jobban mutatnak a falon..

Rongyokat kellett felszegelnünk a falra, meg kartonokra rajzolni és színezni. A segítségért cserébe állítólag nem kell fizetnünk, hogy itt vagyunk és kapunk kaját…ezt Alan is mondta,hogy nem érti milyen hülyeség ez, hogy a kajáért kell dolgoznunk..

Tegnap este megérkeztek a táborozók is. Eddig a kaják tűrhetőek voltak, kb ugyanaz mint a táborban, de tegnap este borzalmas volt a kaja. Nyugdíjas kaja volt. Párolt káposzta egészben, 1 egész főtt krumpli, valami édes kenyér, főtt répa, meg egy szelet hús (ez volt fejenként egy adag. vagyis gondolom lehetett volna többet kérni bármiből, de nekem speciel ez is bőven elég volt..) Nem gondoltam volna, hogy visszasírom egy darabig a táboros kajákat, de ez tegnap megtörtént. Van egy olyan érzésem, hogy nem sok hambit fogunk itt enni.. Bár szerda délután végre mi is megyünk el innen. Ma 2 lány meg egy fiú elment közülünk, úgyhogy már csak3 lány és 3 magyar fiú van itt, de ezek közül 2 fiú és egy lány ma délután elmegy, úgyhogy maradunk szerdáig Bogival meg Ádámmal. :D


Az biztos, hogy életem legszebb 2 hónapja volt, kisebb-nagyobb súrlódásokkal, és szeretnék jövőre mindenképp visszajönni. Nagyon gyorsan eltelt ez a nyár, nemrég még csak felvetettem szüleimnek, hogy mi lenne ha esetleg, talán kijönnék Amerikába, most meg már lassan búcsút kell vennem tőle :( Remélem ez az amerikai élmény még csak a kezdet volt és még vissza fogok tudni jönni. Már most hiányoznak az emberek…még a mosogatás is, Call me maybe éneklés mosogatás közben, habcsaták, póló alá jégkocka dobálás…:D Kevinek a „Haragszol rám?:(”- ja is J
Sokkal többet kaptam ez idő alatt mint amire számítottam :))) És úgy érzem sokkal felszabadultabb lettem J

Nem sok mindent láttam még Amerikából, de ez is bőven elég volt, hogy el tudjam mondani, nem hiába vártam 8 évet, hogy eljöjjek ide. Remek hely, remek emberek, megérte álmodozni. :))

Ugyanakkor már hiányoznak az otthoniak is nagyon L

Egyenlőre ennyi, lehet indulás előtt még jelentkezem. A nyaralás alatt nem hiszem,hogy lesz sok időm írni, de pár sor erejéig megpróbálok jelentkezni. J

Addig is köszönöm a figyelmeteket azoknak akik végigkísérték a nyaramat :*

Ági



2012. augusztus 12., vasárnap

(Almost) The end- Part1

Elérkezett a tábor vége. Nem gondoltam,hogy ilyen gyorsan elrepül itt az idő.

Csütörtök reggel elmentek a gyerekek, tegnap a gyerekfelügyelők meg a főnökök, ma pedig a magyar csapat fele. L

Már a hét elején érezhető volt a táborvégi hangulat. Hétfőn volt az utolsó rendes munkanap. Kedden a fiúknál ebédeltünk, este pedig a gyerekeknek búcsúvacsorájuk volt. Teljesen át volt alakítva az ebédlő. Halloween témájú volt a dekoráció. Nagyon jól nézett ki. Csütörtök reggel hajnali (HAJNALI!!!) 4 órára kellett mennünk dolgozni. A kölykök negyed 6ra jöttek reggelizni, előtte pedig nekünk meg kellett teríteni és reggelizni is. Ahhoz képest egyébként nem éreztem magam olyan fáradtnak reggel mint máskor. Igaz fél8kor olyan szinten holtponton voltam, hogy nem nagyon tudtam hol vagyok, és pár tálat ahelyett hogy a helyére vittem volna, kétszer elmostam véletlenül…:D Ezt Boginak is elfelejtettem még mondani :D Reggeli után kis csoportokban mentek el a gyerekek. Volt sírás-rívás rendesen. A nagy tömegben mivel mindenki állt, a pincérlányok sem tudták behozni a mosnivalókat így csak álltunk mi is az ebédlőben és néztük a gyerekeket. Amint beállt az ebédlő elé az első busz én is könnyezni kezdtem meg a többiek is. Rádöbbentem, hogy nemsokára mi is búcsút fogunk venni a tábortól,ahol 2 hónapot töltöttünk el L

Miután elmentek a gyerekek elkezdtük kitakarítani az ebédlőt meg a konyhát. Délben ebédeltünk, 1re átjöttek a fiúk is ebédelni, 2re pedig már minden takarítással készen voltunk. A konyha is 3 körül bezárt, Alan meg Julie zártak be végleg. Pontosabban nyitva hagyták nekünk a hátsó ajtót,hogy este tudjunk vacsizni, de már nem jönnek vissza. A konyhában is hivatalosan is véget ért a tábor L Visszamentünk a szobába aludni, utána elkezdtünk készülődni, mivel a gyerekfelügyelők meghívtak minket a fiútáborba tábortüzezni. Mi hamarabb értünk oda mint a counselorok(gyerekfelügyelők), mert ők még előtte beültek a 302-be. Így én Patrik meg Peti csináltuk meg a tüzet. Olyan büszke voltam magamra :D Végül az este egy kisebb viharral záródott. Azóta is esik az eső kisebb megszakításokkal.

Pénteken reggeli után elkezdtünk bepakolni a bőröndbe. Sejtettem,hogy több cuccom lesz egy kicsivel, de nem ilyen sokkal! Alig bírtam összezárni a bőröndöt, és még ígyis a munkaruháim egy részét feltettük a padlásra a többiekkel, ugyanis a banda ¾-e tervezi,hogy jövőre visszajön J 1kor átjöttek értünk a fiúk Moe-val és elvittek minket a bankba beváltani a csekket. Az utolsó fizetés. Hozzáadták a buszjegy árát is amit mi vettünk meg mikor idejöttünk. Plusz volt a borítékban egy levél is,hogy milyen jó munkaerők voltunk és hogy várnak vissza minket jövőre is.

Folyt.köv.

2012. július 26., csütörtök

Ocean-Portland :)


Egyesek nagyon türelmetlenül várják már a folytatást… :D

Szerencsére nincs sok időm írni, mindig megyünk valamerre J

Szóval vasárnap elvittek minket Portlandbe. Az ötlet Alantől jött, a konyhafőnöktől még múlthét előtti héten. Felajánlotta, hogy Paulin elvisz majd minket :DD Beszélt is Moe-val, elkért 2 tábori van-t, mondta,hogy keményen dolgozunk és megérdemelnénk ezt az utat, és szerencsére belement. Geoff pedig állta a benzinköltséget.

Vasárnap reggel fél 10-kor indultunk a táborból. Paulin (aki a konyhán dolgozik) és a férje vezettek.

Az első állomás Saco város volt, ami az óceán partján fekszik. Lementünk az  óceánpartra. Forró homok, tömérdek kék víz…gyönyörű volt J Páran megépítették a Titanicot homokból :D Sétálgattunk ott 2 órát utána tovább indultunk. Útközben megálltunk fagyizni. Isteni finom fagyit ettünk. Én valami szivárványosat kértem meg extra csokisat. Finom is volt meg kiadós is :D Persze a költséget Paulinék állták mindenkinek. Kb volt vagy 150 dolcsi mind a 20 embernek..

Utána elmentünk Portlandbe megnézni a világítótornyot, ami kicsit necces volt mert nem nagyon találtunk oda :D Nagyon gyönyörű volt az is. Régi álmom volt már,hogy lássak egy világítótornyot. Pontosabban mióta láttam A kör-t :D A világítótoronyba nem lehetett bemenni :/ De így is csaltunk páran, mert lementünk a sziklákra ami kerítéssel volt elkerítve, úgyhogy nem lehetett volna lemenni…:D De nem szólt ránk senki. Lementünk majdnem a vízig. Kicsit ijesztő volt,ahogy csapódott fel mellettünk a víz a sziklákra. De nem mindennapi látvány J Kb 1-1,5 órát voltunk itt is, aztán elvittek minket ebédelni. 3kor :D Egy bavásárlóközpontszerűségbe vittek el. Az étterem olyan volt,hogy befizettünk 10 dolcsit és korlátlan ételfogyasztás volt. Persze ezt is Paulinék állták, hiába próbáltunk volna fizetni,nem engedte. 250dollár volt összesen. (~60.000Ft) Mindenféle kaja volt bent. Mexikói, volt pár kínai szerűség is, sült húsok, saláták, tésztasaláták, fagyiiiiiiiiii, sok-sok süti, kávé, üditő. Összekutyultam 3 féle jégkásaszerűséget is. Azt hiszem mind3 Fanta volt. Színre tök szép lett; kék-rózsaszín-meg talán narancssárga. Ízre már nem volt annyira jó :D Ettünk répatortát is :D Borzasztó édes volt, de a sütik 98%-a túl édes volt.. Mint mindig. Itt Amerikában minden túl édes. Pedig én bírom az édeset de ez még nekem is sok :D

Kaja után elindultunk haza. Megálltunk egy wallmartban szerencsére. Végre nem hallom Boginak a „aaaj miért nem vettem meg a fülhallgatót?!”- ját :D (bocsi Bogi:D)

Wallmart után ahogy mentünk haza, megálltunk Paulinéknál, megmutatták a házukat. Hát…el bírnám viselni :D

Jacuzzi, hatalmas kert, röpi pálya, a kert végében a Saco-folyó… :D Ja..és minden ki van világítva égőkkel!! J Üzenem haza,hogy már nem októberben fogom feltenni az égőket, hanem amint haza megyek :P

Este 10 után haza is értünk. Az biztos,hogy életem egyik legszebb napja volt. Több szempontból is.. J Az óceánt sem láttam még soha, világítótornyot sem…még 2 álmom kipipálva (:





2012. július 11., szerda

Félidő

Pont 1 hónap van még hátra :'(
A mai nap elég laza volt. Szerdánként a gyerekek reggeli után elmennek kirándulni, így nincs ebédeltetés= nekünk nincs munka :) Elviselném ezt 2 naponta...:D Reggeli után gyorsan elmosogattunk, utána már csak 5re kellett visszajönni. A vacsora sem volt vészes mert büfé volt, ami azt jelenti, hogy ki van pakolva 3 oszlop tányért egy asztalra, meg a tálcákon a kaja és mindenki azt veszi el magának amit akar. Svédasztal. Az a jó, hogy egyrészt nincs salátabár= nincsenek salátás tányérok (nincs mosnivaló), nincsenek kistányérok amibe vajat,tejfölt stb-t kell pakolni (nincs mosnivaló), és folyamatosan tudjuk bevinni a tányérokat mosni, nem pedig egyszerre hozzák be nekünk a pincérlányok, így sokkal hamarabb tudunk végezni. Ma már 8helyett 7kor készen voltunk, fel is mostunk.
Reggeli után elmentünk a mosodába segíteni a mosodás lányoknak hajtogatni. Délben ebédeltünk kb 7en Jakkel együtt. Fél kettőkor végeztünk a mosodában és lementünk a folyóhoz napozni. Páran kérdeztétek,hogy menniyre vagyok már feka? Válasz: semennyire, mert a konyhába nem süt be a nap..:/ :D Vagyis, jó barnultam, mert néha lemegyünka  folyóhoz napozni, úszni vagy medencézni, de én speciel nem szeretek napozni. Nem bírok magammal mit kezdeni órákon keresztül a tűző napon. Aludni nem lehet mert éget a nap, egy helyben feküdni meg unalmas nekem :D Amint páran láttátok a képen, nincs messze a konyha a házunktól, így azalatt a sok idő alatt míg átérek a konyhába sem tud mgfogni a nap...ja meg tele van fákkal az a rész amúgy is. Meg az egész tábor..
Vasárnap megint elmentünk North Conwaybe vásárolni. Ezen a héten nem hiszem,hogy oda megyünk. Úgy tudom 2 terv is van: vagy elmegyünk a Mount Washingtonra hegyet mászni, ami nincs messze Conwaytől azt hiszem, vagy Kennebunkportba, ami 1 órányira vana  tábortól. Tök szép és hangulatos kis város, mint a Szívek szállodájában, lehet olcsón vásárolni, van világítótorony...ja és Taylor Swift ott forgatta a Mine videóját :)) Én a B tervre szavazok :D
A héten Geoff a főnök mondta nekünk, hogy visszavár minket jövőre, illetve Alan is mondta ma reggel, hogy angyon ügyesek vagyunk és szeretné, ha mindennyian visszajönnénk jövőre. Lányok közül elég sokan tervezzük,hogy visszatérünk, köztük én is :) Nagyon megszerettem ezt a helyet meg az embereket is. Több mint 1 hónapja itt vagyok és semmi honvágyam nincs még. Valamelyik nap úgy keltem fel, hogy nem akarok innen hazamenni. Elképzeltem ahogy száll fel a gép mikor megyek haza és belegondoltam, hogy inkább maradnék itt. Persze hiányoznak az otthoniak is nagyon, de szeretek itt lenni. A kaja kezd már unalmas lenni (de nem panaszkodok,mert Afrikában éheznek az emberek), bár ma mutattak újat (!), mexikói kaját ettünk :D Legtöbbször hamburgert adnak ebédre vagy hotdogot, salátabár minden nap van, úgyhogy egészségesen is lehet itt táplálkozni. Minden nap tesznek ki gyümölcsöket; alma (3 féle alma: piros,sárga,zöld :D), banán, narancs és újabban barackot is adnak. Ami furcsa, hogy itt ebédre adnak hideg kaját (bár leves minden ebédnél van, szerencsémre legtöbbször paradicsomleves ami a kedvencem, és itt is elég jól csinálják, úgyhogy üzenem haza: IGEN eszek levest is!:D). Szóval ebédre adnak hideg kajákat a levesen kívül, hot dogot, hambit, szendvicset, vacsorára pedig a meleg főttételeket. Desszertet is adnak minden nap, vagy valami süti vagy jégkrém. A másik szokatlan dolog az,hogy itt minden vagy jéghideg (szó szerint) vagy forró. A jéghideg dolgok tele vannak jégkockákkal,ha éppen nem jégből készültek.. meg mindenhol légkondi van. Bemegyek a wc-be és automatikusan bekapcsolódik a legkondi a villannyal együtt. Kocsikban is alap felszereltség a légkondi, meg minden kis boltban is van.Szóval itt minden vagy nagyon hideg vagy nagyon meleg. Az időjárás is hozzájuk alkalmazkodott. Vagy ők az időjáráshoz. Este vacogunk, napközben meg..jó nem sülünk meg de 30 fok körül van mindig a levegő. 30-35
A szúnyogok még mindig többségben vannak. Azt mondták az első 2 hét a vészes...ahhoz képest még midnig rengetegen vannak. Szerencsére az én véremet nem szeretik mert A positiv, úgyhogy igyekszem más emberek környezetében tartózkodni a szabadban, mert olyankor a többieket csípik ha nincsenek rámkényszerülve :P :D
Ja kihagytam a beszámolót Juli 4-ről...karanténban voltunk -.- Vacsora közben vihar kerekedett, így megtiltották,hogy elhagyjuk a tábor területét. Moet idézve: "No party, no fireworks." Szerencsére vacsi után elállt az eső, így bementünk Fryeburgbe a törzshelyünkre. Jó kis este volt. Nem voltak sokan a bárban sem, tök jó zene szólt, később pedig betoppantak a fiúk is. Tüzijátékot nem láttunk mertt be volt borulva, de úgy dörgött az ég, hogy elképzeltük a dörgések közben a tüzijátékfényeket :D Hazafele jövet megállított minket egy rendőr is, hogy ne fényképezkedjük táblákkal stb -.- A fiúk kicsit illuminált állapotban voltak, voltak olyanok is köztük akik nincsenek 21 évesek, meg nem is értették,hogy mit mond a rendőr és másról kezdtek el beszélni, kb hogy mi az út jó oldalán megyünk, holott nem erről beszélt a rendőr.. :D úgyhogy próbáltam én beszélni vele és gyorsan lenerdezni mielőtt elkezdene igazoltatni minket. De szerencsére elengedett minket.
A héten foglaltunk amúgy szállást Miamiban Augusztus 26-tól szeptember 2ig. Ma nézegettünk szállást New Yorkban is, meg holnap Beszélnem kell Geoffel,hogy maradhatunk-e pár napot itt a tábor után, mert így tudnánk egy kis pénzt spórolni. Ezután kereshetünk szállást, mert amíg nincs konkrét időpont nincs szálláskeresés..


2012. július 6., péntek

Staff

Hello mindenki!:)
Ahogy ígértem, egy kis leírás a főnökökről:
   Geoff: Övé a tábor, és a facebook képen lévő Tyler nevű kutya :) Bár itt lakik állítólag a lánytáborban, mégsem beszélgetünk vele valami sokat. Az első héten szinte semmit nem bezséltünk vele, kb annyit sem mondott, hogy "Üdv., jó hogy itt vagytok" vagy valami,  de 1 héttel később, mikor vasárnap volt a tábortűz, pont bejött mikor gitároztam a többieknek a közösségi szobában és akkor leült bezsélgetni velünk, meg ugye akkor kért meg, hogy amjd játszak valamit a tábortűznél. Akkor beszélgetett velünk kb fél órát, meg gitározgatott ő is. Másnap megint megdícsért és megköszönte, hogy elvállaltam az éneklést, meg rá pár napra ismét felhozta,meg kérdezte, hogy enm-e akarok menni megint. A felesége, Lisa is itt van a táborban, vele mégannyit sem beszéltünk.. :D Sőt, a 2. hétig azt sem tudtam, melyikőjük az.. Van még 3 lánya akik szintén itt vannak a táborban és gyerekfelügyelők.

   Moe(nika:D): Ő Geoff jobbkeze. Minden ügyet kb ő intéz. Velünk is ő vette fel a kapcsolatot miután felvett minket a tábor. Ő küldte el az összes kitöltendő papírt meg a szerződéseket.

A lánytábori konyhában:
   Alan: Ő a fő-főnök a konyhán. Szerencsére nem sokat van itt. Különsebben nincs vele baj, igaz néha úgy beszél velünk mint a degenerált hülyékkel..lassan beszél és közben mutogat, mintha nem tudnánk abszolút angolul.

   Julie:Alan felesége. Nagyon ő sem beszédes, de a női dolgozók közül ő a 2. ember akit a legjobban bírok. Amíg takarítottunk meg betanultunk ő volt itt velünk a legtöbbet. Néha szokott énekelgetni magában meg hangosan...:)

   Sarah: Julie munkatársa a fryeburgi suliban. (konyhások ott is). Róla sokmindent nem tudok. 25-30 éves kb, van egy cuki 2éves kisfia.

   Jake: 17 éves, ez az első éve itt és konyhai kisegítőként van itt. Segít a kaják elkészítésében. Vele nem sokat bezsélgettem az elején mert nem nagyon volt miről. Hétfő délután szabadidőmben unatkoztam és bejöttem a konyhára segíteni. Akkor láttam,hogy itt ül egyedül az ebédlőben és leültem vele kávézni. Beszélgettem vele vagy fél órát és kellemesen csalódtam benne. Azóta már többet beszélgetünk. Kicsit sajnálom, mert sokszor egyedül áll a konyhában mikor nem kell semmit csinálnia, mi pedig egymás között általában sajnos magyarul beszélgetünk..

Paulin: 40 körüli nő. Nagyon aranyos, állandóan mosolyog meg beszélget velünk.Állandóan "Honey"-nak meg "Sweetheart"-nak hív minket :D Ma hozott nekünk Dunkin' Donuts-os fánkokat (jelzem 11:13 van és még mindig nem kaptuk mg őket..:DD) mert tegnap kérdezte valakitől, hogy ettünk-e már és mondták, hogy nem mindenki, és erre mondta,hogy akkor hozni fog nekünk,mert mindenkinek meg kell kóstolnia, és tényleg hozott :) Reggeli előtt azt mondta,h ogy reggeli után megkapjuk, de hát...:na nem baj, várunk várunk :)
Meg meghívott minket magához a házába. Mondta, hogy van jacuzzi-ja stb., Amúgy ő nem a pénzért dolgozik,mert nincs rászorulva, csak hobbiból dolgozik. (jó helyre házasodott azt hiszem) Szóval ő is nagyon aranyos :)

  Sandy: Kevin felesége, és bármennyire próbálom, 4 hét után még mindig nem tudtam megkedvelni. Állandóan ki van sminkelve, soha nem jön oda hozzánk beszélgetni...már az első naptól kezdve nem volt valami szimpatikus.

  Kevin: A személyes kedvencem :))) 50 körüli, Alan testvére (szerintem ő a fiatalabb) és az eddigi legjobb főnök akit ismertem :) Nem szokott főnökösködni mint Alan. Inkább tart minket kollégáknak mint alkalmazottaknak :) Őt volt a legnehezebb megérteni, hogy mit mond, és mai napig nem mindig tiszta,de szerencsére másoknál is ez a helyzet. Meg már ráállt a fülem a beszédére :D
Sokat szokott velünk hülyéskedni meg beszélgetni. Multkor szóltam neki, hogy van egy mókus a raktárban, amitől teljesen kiakadt. Nem szereti őket és be is tett 12 csapdát, de csipike ügyesebb volt, mert mind a 12-t kijátszotta :D Az elején szivatott egy darabig, hogy elkapta..:D El is neveztem csipikillernek :D
Valamelyik nap kaptunk én meg Bogi tőle Skittles-t :)
Egy időben az volt a szokása, hogy odajött hozzám mosogatás közben és megkérdezte,hogy haragszok-e rá? Mert nem bezsélgettem vele valami sokat. Mondtam, ogy elfoglalt vagyok :D De már megbeszéltük, hogy nem haragszok és barátok vagyunk :D
Jake is amúgy azt mondta, hogy őt bírja a legjobban és jobban szereti ha ő van ott mint Alan.
Sajnos keddenként és szerdánként szabadnapja van neki is meg a feleségének és olynakor Alan van ott. Meg is látszik,hogy nincs Kevin olyankor, mert szinte mindenkinek szar a hangulata..vagy inkább semmilyen.
Egyik nap felmosatta velünk a padlót Bogival a mosogató résznél egy kefével, és 2szer is odajött megkérdezni, hogy ugye nem haragszok rá? De Alan azt mondta,hogy meg kell csinálni, de tényleg ne haragudjak. Mondtam, hogy egy naracslével kell fizetnie, és hozta is egyből :D
Úgyhogy nagyon jól jártunk vele. Szerencsére ő 7/5 napot ott van reggeltől estig, Alan csak 2-3 napot, de akkor sincs végig. Szerdán lelépett dél körül. Múlthéten mondta Kevin is, hogy feszélyezni mikor Alan ott van, meg kikészíti néha.

Na mennem kell vissza dolgozni. Zárásul pár kép:

 Jakkel

Keviiiiin :)


 Paulin :)

 Ennek a 3/4-ét minden nap el kell mosni

 A szentélyünk :D

 Itt a leveses tányérok már el voltak mosva.. :D

 :D


A süti tolvaj csipike :)

2012. július 2., hétfő

3.hét

Épp 2 mókus (a továbbiakban Csipi) kergetőzik az ablakunk alatt, olyan édesek J)
Most végeztünk a reggeli mosogatással, van 2 szabad óránk. Annyira már nem érzem magam fáradtnak mint az elején, csak vacsi után, mondjuk akkor többet is kell mosogatni.

Múlthét vasárnap szabadnapunk volt (mindig vasárnap van). A reggeli ilyenkor 9-től van és a gyerekfelügyelők közül önkéntesek mennek be a konyhára dolgozni egész nap. A reggelit kihagytam és tudtam aludni végre fél 10ig!!:) Mivel szabad bejárásunk van a konyhára ezért a reggelim végül nem maradt el csak eltolódott :D

10 óra után át akartunk menni a fiútáborba, így megkérdeztük hátha esetleg véletlenül pont megy egy kocsi oda, mert akkor elvihetnének. Kérdezték hányan vagyunk, mondtuk,hogy 8an, így mondták, hogy akkor átvisznek minket. Ebédig beszélgettünk a többiekkel, meg van egy fiatal nő (30-35 éves körüli) akinek van 3 kislánya, vele már az első hét óta jóban vagyok és mindig odajön hozzám ha meglát. Be is mutatott a legkisebbik lányának, Oliviának, aki 2 éves J) Szóval ő is ott volt velünk a társalgóban, mert ott van zongora és gyakorolnia kellett. Zongorát tanít amúgy a táborozóknak. Vele beszélgettem egy jó darabig, meg zongorázott nekünk J Olyan aranyos, mai napig dícséri a tábortüzes fellépésemet J))) Meg a főfőnök, Geoff is, tegnap mentem megérdeklődni a  fizetést és ő is mondta, hogy vasárnap megyek megint gitározni? J

Ebéd után átvittek minket North Conwaybe, a legközelebbi nagyvárosba. Azt mondta a nő aki átvitt,hogy elintézi, hogy minden vasárnap elvigyenek minket valahova. Kérdezte,hogy letegyen minket vásárolni 2órára, vagy megmutassa nekünk a várost, és akkor jövőhéten reggeli után elvisznek minket vásárolni vacsiig, így lesz 6-7 óránk vásárolni. Egyértelműen a második opciónál maradtunk :D 

Így tegnap reggeli után felvettük a fiúkat és elvittek minket North Conwaybe, 10től 5ig ott voltunk :D Hatalmas bevásárlóközpont terület, még nem tudtunk benézni minden boltba.. :D Nem egy nagy épületben vannak a boltok,hanem mindegyik külön kis házban,  kb mindegyik ugyanúgy néz ki. Vannak nagyon olcsó helyek meg viszonylag drágák is. Páran vettek egy leértékelt Nike pulcsit 9 dollárért (2052 FT!!!) Nike boltban, szóval még csak nem is hamisítvány. Én is vettem egy vajszínű egyberuhát meg 2 pólót, de próbáltam nem költekezni…utazásra spórolni kell :D

Miután hazahoztak, vacsoráztunk, utána Hajni, másik Ági, Patrik, Bogi meg én felmentünk a Jockey Capre, ami egy hegy Fryeburgben. 10 perc alatt fel lehet mászni rá, és gyönyörű a kilátás róla J Miután vissza jöttünk, megbezséltük, hogy átmegyünk a fiútáborba filmet nézni (Paranormal Activity-t). Hajni meg Ági egyből az Indian Acresbe indultak, nem álltak meg a lánytábornál. Kiabáltunk nekik,hogy várjanak mert fel kell venni Petit a lánytáborból, meg Patrik cuccai is nálunk vannak, de nem hallották. Miután elindultunk mi is a fiútáborba, az út negyedénél láttuk, hogy Hajniék jönnek vissza. Mondták, hogy már majdnem odaértek, de vissza kellett fordulniuk, mert annyira sok szúnyog volt ott, hogy nem bírtak tovább menni, Látszik is, hogy mennyire össze vannak csípve. Így mi sem mentünk. Elvileg ma megyünk, de hát kíváncsi leszek.. :D Tényleg nagyon sok szúnyog van, bár csütörtökön jöttek írtani, és a táborban nincs is olyan sok, de gondolom kikényszerültek azok a szemetek a 2 tábor közé vagy nem tudom miért van kint annyi, de borzalom. A hegyre is jöttek utánunk a kis dögök.

No egyenlőre most ennyi mert mennem kell dolgozni, bár van még negyed órám, de nem tudom miért, most pörgök, úgyhogy megyek benézek, hátha kell segíteni valamit. Mondjuk tudom,hogy tudok segíteni, mert a pincér lányok félre mennek, mi meg 3/4edre, így tudunk nekik segíteni a terítésben, ők pedig szoktak nekünk segíteni a mosogatás utáni pakolásban meg az evőeszközöket helyre tenni. A mosodásoknak is szoktunk segíteni ha van időnk, és ők is vacsi utána maradnak ott velünk. Moe meg is dícsért minket a héten, hogy milyen rendesek vagyunk, hogy így segítünk egymásnak, és olyanok vagyunk mint egy nagy család J

Következő bejegyzésben tezsek pár képet, meg bemutatom a főnököket. J

Pááááá




2012. június 22., péntek

13. nap

Hello!
Tegnap este megérkeztek a gyerekek, kb 200an. Az összlétszám így a lánytáborban 270 fő körül van. És kb ugyanennyien vannak a fiútáborban is. 7 hét 1 gyereknek 12000 dollárba kerül..
Most, hogy végre megjöttek a gyerekek, körvonalazódik a munkaidőm is. Ma reggel 6:45-re mentünk, segítettünk a pincéreknek megteríteni, negyed 8körül pedig reggeliztünk mi konyhások. 8kor jöttek be a többiek reggelizni, fél 10kor pedig végeztünk. 1óra alatt elmosogattunk több száz edényt,evőeszközt,tányért. Így most van 2 szabad órám, mert majd csak délre kell menni megint, 1től ebédelnek.
 Hétfő este Geoff (a táborigazgató) és Moe (az ügyintéző vagy mi) elvittek minket ingyen bowlingozni, ami végülis teke volt :D Kaptunk salátát meg chipset is szószokkal :P 3 órán keresztül eltekézgettünk volt. Jó volt a hangulat :) És megtanultam tekézni :D
 Kedden a counseloroknak szabadnapjuk volt és elhívtak minket kenuzni. Megkérdeztük Kevint és Alant (a 2 konyhafőnököt a lánykonyhán),hogy elmehetünk-e, és mivel már hétfőn sem tudtunk mit csinálni ( July, az egyik konyhás nő aki osztogatta a feladatokat nekünk, azt mondta nekem hétfőn,hogy seperjem le az ebédlő előtti 2 lépcsőfokot, de szépen lassan,mondjuk 10 percig :D) elengedtek minket. Reggeli után egyből mentünk is. 10kor indultunk és 5 óra körül kötöttünk ki. Ahhoz képest,hogy azt mondták,hogy milyen életveszélyes a folyó, 1-2 pontot leszámítva végis lehetett volna sétálni a folyóban (hosszában!). A kenukat a mentőmellények csattjaival összekötöttük egy csomóba és szépen folydogáltunk lefelé. Sikerült aznap szépen barnulni, de leégni is a combomon :/ :D
 Ami az időjárást illetni, 2 napja már nem vacogunk éjszakánként, sőt, nehéz elaludni a melegben. Napközben itt is 35 fok körül van, de szerencsére a medencében szabadidőnkben le tudjuk hűteni magunkat, sőt, ki is van nekünk alakítva egy külön sáv a medencében, ahova bármikor mehetünk mikor nyitva van a medence :P Így könnyű elviselni a kánikulát :D
Tegnap megkaptuk a staffos pólókat Moe-tól, meg egy jó kis lecseszést másodjára, hogy a fiúk nem jöhetnek le a kitchen staff házaiba, meg igazából sehova, csak idáig a társalgóig,illetve mi sem mehetünk az házukba.. Konkrétan az egész staff le lett cseszve.
 No egyenlőre ennyi, menni kell megint dolgozni :) Pusziiiiiiiiiiiiiii

 -"Jó a cipőd, hol vetted?:)" -"Ott ahol te :D"

 Erősen koncentrálok :D